Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Népmesék

img305.jpg

Az okos leány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnárnak egy takarékos és okos leánya, aki olyan okos volt, hogy hetedhét ország ellen járt a híre. Meghallja ezt a király. Oda izenneki, hogy van neki a padláson száz esztendős kendere, fonja meg azt aranycérnának.A leány erre vissza izen, hogy van nekik egy száz esztendős sövényük, csináltasson abból a király aranyorsót, akkor szívesen megfonja az aranyfonalat; de csak nem kívánhatja a király azt, hogy haszontalan faorsón fonja meg.Tetszett a felelet a királynak. Megint azt izeni, hogy van neki egy lyukas korsólya a padláson, foldja meg azt, ha tudja.Megint vissza izen a leány, hogy fordítassa ki hát a király a korsót, mert csak nem látta senki, hogy színéről foldoztak volna meg valamit.Ezt a felelet még jobban megtetszett a királynak. Most meg azt izeni, hogy menjen el a leány őhozzá, de úgy, hogy mégse menjen; köszönjön is, mikor elébe ér, de mégse köszönjön; vigyen neki ajándékot, meg ne is.Erre a leány elkéri az apjától a szamarat, felül rá, azután úgy megyen a királyhoz. Otthon egy galambot megfogott, szitával leterítette és elvitte magával. Mikor aztán a király elébe ér, egy szót sem szól, hanem meghajtja magát, aztán a galambot a szita alól elröpíti. Így aztán ment is, meg nem is; köszönt is, nem is; vitt is ajándékot, nem is.A király úgy megszerette az okos leányt, hogy mindjárt elvette feleségül.

img172.jpg

A bolondos legény

Volt egyszer egy szegény ember. Holta után három fiára egy bikát hagyott. De a fiúk nem tudták elhatározni, hogy melyiküké legyen az az egy bika. Úgy egyeztek meg hát, hogy építsenek hárman egy-egy pajtát, s amelyikbe belefut a bika , legyen azé. No építenek is.
A két nagyobb olyan cifrát, hogy még a pap is ellakhatott volna benne. A harmadik –egy kicsit bolondos is volt- hitvány nyírfa seprűből font egyet. Eleresztik a bikát és egyenesen a vesszőpajtába fut.
A két nagyobb legény eleget bosszankodott, de ők akarták így, oda kellett engedni a bikát a bolondosnak. Az meg egyszeribe kötelet vet a bika fejére, s annál fogva vezette a vásárra. Amint megy az országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni, mint a csiki  szekér.
-Hm! – gondolja magában a bolondos legény – ez bizonyosan meg akarja venni a bikát.
- Mit adsz érte, hé? – kiáltotta a fa felé, de a fűzfa csak nyikorgott, nyikorgott.
- Ehe! – gondolja a legény – ennek, látom, úgy kell, ha mind a két szarvát kiütöm.
Kapja magát, s a bikának mind a két szarvát leüti egy szempillantásra.
Hanem a fűzfa csak nyikorgott.
- Hát nincs most pénzed? Nem baj, csak szerencse!
Majd elkiáltja újra:
- Jövök a jövő héten! –Azzal megköti a fűzfához a bikát, ő meg elindul hazafelé.
Kérdik otthon a bátyjái:
- Hát bolond eladtad a bikát?
- Meghiszem – felelte a bolondos legény.
- Kinek adtad el te bolond? Tudom, hogy istenesen megcsaltak. – kötekedik a legnagyobb testvér.
- De hiszen jó helyen van az, hékám! Eladtam egy horgos fűzfának negyven forintért.
- Hát a pénz hol van?
Megadja a jövő héten, ha arra járok!
Kacagni kezd a két legény.
- No, te világ bolondja! Azt ugyan jól eladtad; majd megkapod az árát bornyúnyűző nagypénteken.
A bolondos legény nem hederített a bátyjaira. Elmegy más héten a fűzfához, s kéri aa pénzt, de az még azt sem mondja, hogy: Mihálybá!
- Úgy-e! – mondja a legény – hát ez a becsület!
Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára, mire az kidül a földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta. Azt mondja a fűzfának a legény:
- No, hallod-é, ebből elviszem a tartozásodat, a többit pedig elviszem kamatra.
Azzal úgy, amint volt, kiemelte az üstöt, belehúzta fejsze nyelébe, fellódította a hátára, s hazáig meg se állott. Megérkezik, meglátja a másik két legény a tenger pénzt, összesúgnak-búgnak, hogy a pénz jobb volna nekik, mint annak a bolondnak.
- Öljük meg éjjel. – susogja az egyik.
- Aztán vessük vízbe. – sutintja  a másik.
Hanem a bolondos legénynek jó füle volt, meghallotta, hogy miben járnak a bátyjái. Elszökött hazulról az éjjel, egyenesen a királyhoz ment panaszra. Ennek a királynak meg olyan lánya volt, hogy azt soha emberi lélek nem tudta megkacagtatni; úgy búnak ereszkedett. De mikor a bolondos legény elmondta panaszát, a leány olyan hegyesen elkacagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett belé.
Azt mondja a király erre:
- No,te legény! Én megfogadtam, hogy aki a leányomat meg tudja kacagtatni, annak adom feleségül. Nem is másítom meg a szavamat. Neked adom a leányom, s fele királyságomat, a testvéreidet pedig felakasztatom.
- Felséges királyom! Ne akasztasd fel, szegényeket, majd jók lesznek az udvarban béreseknek.
- Jól van. – mondja a király – teljék kedved.
Csaptak aztán olyan vendégséget, de olyant, hogy hét nap, s hét éjen át még a ló is bort ivott.